Fogolyszökés

2022.01.07. 15:30

Levágta magáról a nyomkövetőt: letartóztatta a bíróság

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben fogolyszökés vétsége miatt indult eljárás.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított egy másik eljárásban elrendelt bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, amelynek betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz ellenőrzi. A férfi a technikai eszközt 2022. január 4-én eltávolította és a tartózkodási helyeként kijelölt miskolci lakást engedély nélkül elhagyta, így a folyamatban lévő büntetőeljárás alól kivonta magát, a bűnügyi felügyelet szabályait megszegte – tájékoztat honlapján a Miskolci Törvényszék.

 

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében fokozottan fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Az eljárási cselekményeken való jelenléte csak letartóztatás elrendelésével biztosítható. Megalapozottan feltehető továbbá az is, hogy a férfi szabadlábon maradása esetén újabb bűncselekményt követne el, ezért a bíróság 2022. február 7. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

 

A végzéssel szemben a terhelt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

 

(A borítókép illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában