Bűnügyi hírösszefoglaló a hétről

2022.01.16. 20:00

Hatszorosan körözött férfit kaptak el, forgalommal szemben haladt az M30-ason

Ez a hét sem telt eseménytelenül a megyei rendőrőrsökön, bíróságokon. Lássuk milyen fontos, érdekes rendőrségi esetek történtek Borsodban január 10-e és január 16-a között.

A rendőrökkel szemben - A járőrök előállították azt a sofőrt, akik a járműforgalommal szemben haladt az M30-as autópályán Szikszó közelében.

 

Hatszorosan körözött férfit kaptak el Miskolcon - A járőrök Miskolc belvárosban fogták el azt a taktaszadai férfit, akiről tudomásuk volt, hogy többszörösen körözik.

 

Kocsikat vittek el, rendőrnek adták ki magukat, kifosztottak az ózdi fiatalok - Három ózdi fiatalt hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként, akiket őrizetbe is vettek.

 

Ítéletet hozott a bíróság a rendőrökre támadó encsi férfi ügyében - Az Encsi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

 

A postai dolgozó éberségén múlt, hogy meghiúsult a csalás - Kis híján átutalt háromszázezer forintot egy emődi férfi, hogy a gyermekén segítsen, aki a telefonos csaló szerint balesetet okozott Angliában.

 

Ítéletet hozott a bíróság a tiszakarádi utcai verekedés ügyében - A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hozott annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2020 augusztusában Tiszakarádon egy utcai verekedés során ököllel, illetve vasvillával bántalmazták a sértetteket.

 

Jogosítvány nélkül, bódult állapotban vezetett: ítéletet hozott a bíróság - Az Ózdi Járásbíróság a 2022. január 10. napján megtartott tárgyaláson ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2019 januárjában jogosítvány nélkül, bódult állapotban közlekedett Ózdon.

 

800 mécsest akartak ellopni a temetőből - A rendőrök tetten érték azt a két férfit, akik mécseseket akartak ellopni egy sátoraljaújhelyi temetőből.

 

Se forgalmi engedély, se kötelező biztosítás - Az edelényi rendőrök szabálysértési őrizetbe vették azt a sofőrt, aki engedély nélkül vezette azt a járművét, amely nem rendelkezett forgalmi engedéllyel, sem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, illetve egy másik autóhoz tartozó rendszámot szerelt fel rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában