M30-as autópálya

2022.01.16. 10:37

A rendőrökkel szemben

A járőrök előállították azt a sofőrt, akik a járműforgalommal szemben haladt az M30-as autópályán Szikszó közelében.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 76 éves helyi férfival szemben.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei szolgálatuk ellátása során 2022. január 15-én 23 óra 30 perckor az M30-as számú autópályán Miskolc irányából Szikszó felé haladtak, amikor egy szabálytalanul a forgalommal szemben közlekedő személyautóra figyeltek fel. A rendőrök az autót megállították, a sofőrt pedig intézkedés alá vonták, aki elmondta, hogy egy miskolci bevásárlóközpontból akart hazajutni, de eltévedt és az autópályán Halmajig közlekedett, majd ott megfordult, és elindult a forgalommal szemben visszafelé.

 

A rendőrök alkoholszondát is alkalmaztak a gépjármű vezetőjével szemben, ami pozitív eredményt mutatott, így a helyszínen elvették a férfi jogosítványát, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Kérjük a járművezetőket, hogy figyelmesen vezessenek, utazásuk megkezdése előtt alaposan tervezzék meg útirányukat különösen akkor, ha az adott úton még nem közlekedtek!

 

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában