Bűnügy

2021.12.15. 08:33

Öt bűnbandát számolt fel egy csapásra a NAV (videóval)

Egy összehangolt akcióban egyszerre öt, egymástól függetlenül működő bűnbandát számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A költségvetésnek okozott milliárdos kár enyhítésére a NAV munkatársai több száz milliós vagyont biztosítottak, és öt embert őrizetbe is vettek.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A jellemzően Borsod megyei elkövetőkhöz köthető, vagyonvédelemmel, reklámozással, valamint nemzetközi árukereskedelemmel foglalkozó cégek fiktív cégláncolatok felhasználásával csökkentették vállalkozásaik fizetendő adóját – tájékoztatta a Boon.hu-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

 

Az összehangolt akcióban a NAV nyomozói és járőrei több mint 60 helyszínen tartottak egyszerre házkutatást. Az okozott adóhiány fedezésére ingatlanokat, gépjárműveket, ékszereket, készpénzt és bankszámlákat foglaltak le több száz millió forint értékben.

A NAV munkatársai nyolc gyanúsítottat hallgattak ki költségvetési csalás miatt, akik közül öt személyt őrizetbe vettek, a bíróságok pedig elrendelték letartóztatásukat. Tettükért akár tíz év szabadságvesztést is kaphatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában