Emberölési kísérlet

2021.12.16. 16:08

Letartóztatásban az a férfi, aki bajonettel támadt a rendőrökre

A Debreceni Járásbíróság 2021. december 16-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

Fotó: Shutterstock

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. december 14-én a Miskolci Rendőrkapitányság rendőrei több büntetőügyben is gyanúsítottként kívántak kihallgatni egy borsodi férfit. A rendőrök az előállítása céljából megjelentek a férfi házánál. Azt követően, hogy a rendőrök bejutottak az ingatlanba, felszólították a férfit, hogy menjen ki és vesse alá magát a rendőri intézkedésnek. Az ismételt felszólítások ellenére a gyanúsított erre nem volt hajlandó, a szobája ajtaját eltorlaszolta, majd az ablakon keresztül próbált menekülni. A férfi ekkor meglátta az udvaron álló egyenruhásokat, ezért ettől a tervétől elállt. A megalapozott gyanú szerint a rendőrök az ajtót testi erővel benyomták és bejutottak a szobába, ahol a gyanúsított egy 40 centiméter teljes hosszúságú, 25 centiméter pengehosszúságú bajonettel az egyik rendőr nyaka felé szúrt, amely elől az őrnagy ki tudott térni. Ezután a férfi a bajonettet meglendítette és a rendőr mellkasának irányába szúrt, azonban a rendőrök ezt a támadást is el tudták hárítani úgy, hogy ráfogva a férfi kezére és a bajonettre, annak hegye az őrnagy mellkasától néhány centiméterre állt meg. A rendőrök ezután testi kényszert alkalmaztak a férfival szemben, majd előállították a rendőrkapitányságra. Az intézkedés során két rendőr könnyű sérüléseket szenvedett.


 

A bíróság álláspontja szerint indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása a gyanúsítottal szemben, mivel megalapozottan tartani lehet attól, hogy a férfi - a büntetés várható mértékére tekintettel - megszökne, elrejtőzne. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a rendőri intézkedések alól magát többször kivonta, a hatóságok elől elszökött, elrejtőzött, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén ismét elérhetetlenné válna.


 

A nyomozási bíró indokolásában elmondta, hogy ugyan a gyanúsított büntetlen előéletű, de a rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy korábbi erőszakos cselekmények miatt folyamatban volt eljárásokban a férfit kóros elmeállapota súlyos, illetve közepes fokban korlátozta abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve e felismerésnek megfelelően cselekedjen ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése estén újabb, hasonló jellegű szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.


 

A Debreceni Járásbíróság a letartóztatás végrehajtási helyéül ezért az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A gyanúsított esetében nincs meg a feltétele magának az ideiglenes kényszergyógykezelésnek, viszont szükséges a férfi pszichiátriai kezelése.


 

A bíróság végzése nem végleges, az ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában