hivatalos személy elleni erőszak

2021.11.18. 14:30

Rendőrökre támadt Alsóvadászon: jogerős ítélet született

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a 2021. november 17. napján megtartott nyilvános ülésen ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyt eljárás.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

Az elsőfokon eljárt Szikszói Járásbíróság által megállapított tények szerint az I. rendű vádlott – és időközben elítélt társai – 2020. március 19-én Alsóvadászon a jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak, őket becsületsértő kifejezésekkel szidalmazták, vasvillával, fejszével fenyegetőztek. Az I. rendű vádlott a fentieken túl egy betondarabot dobott a rendőrök felé. Az elkövetőket családtagjaik próbálták visszatartani, azonban mindaddig folytatták tevékenységüket, míg a rendőri erősítés meg nem érkezett.

Az elsőfokú bíróság két terhelttel szemben – beismerésükre tekintettel – előkészítő ülésen hozott ítéletet, míg az I. rendű vádlottat bizonyítási eljárás lefolytatását követően 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, amellyel szemben ő és védője fellebbezéssel éltek – írja a Miskolci Törvényszék.

A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a kiszabott büntetés tartamát 2 évre enyhítette, egyebekben helybenhagyta a döntést. A törvényszék indokolása szerint a vádlott személyi körülményei és az ügy tárgyi súlya alapján a büntetés mértéke eltúlzottnak tekinthető, a büntetés célja rövidebb tartamú szabadságvesztéssel is elérhető.

Az ítélet jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában