közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

2021.11.10. 15:02

Rendőrökre támadt a hét sajókazai elkövető – letöltendő szabadságvesztésre ítélték őket

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a hét vádlottnak az ügyében, akik 2020 novemberében rendőrökre támadtak Sajókazán.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott nő és élettársa gyermekeikkel együtt sétáltak 2020. november 9-én este Sajókaza egyik utcáján, amikor az ott járőröző rendőrök felfigyeltek az elfogatóparancs hatálya alatt álló férfira és vele szemben intézkedni kívántak, azonban ő menekülni kezdett. Amikor utolérték és próbálták megbilincselni, az I. rendű vádlott kiabálni kezdett a rendőrökkel és egyikük ruházatát rángatta. A férfi családja rövid időn belül értesült az intézkedésről és a helyszínre ment: édesanyja, négy testvére és egy unokatestvére ordítva követelték, hogy a férfit engedjék el, ennek érdekében lökdösődni kezdtek. Az I. rendű vádlott végigkarmolta az egyik rendőr arcát, a II. rendű vádlott a rendőr vállát rángatta, a IV. rendű vádlott pedig ökölbe szorított kezét ütésre emelte. A dulakodásnak a könnygázspray alkalmazása és az időközben megérkező erősítés vetett véget.

A bíróság csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt az egyes vádlottakat 2 és 5 év közötti tartamú szabadságvesztésre és ehhez igazodó mértékű közügyektől eltiltásra ítélte. Súlyosító körülményként értékelte a bíróság azt, hogy egyes vádlottak büntetett előéletűként vagy más büntetőeljárás hatálya alatt követték el a bűncselekményt, illetve valamennyiük tekintetében azt, hogy magatartásuk kitartó, útonálló jellegű volt. A büntetés kiszabásakor a bíróság figyelembe vette azt is, hogy a hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekmények elszaporodottak, továbbá, hogy jelen esetben a csoportos elkövetést megalapozó 3 fős létszámot jelentős mértékben meghaladó számú személy vett részt az elkövetésben.

A kihirdetett ítélettel szemben az ügyész súlyosításért fellebbezett, míg a vádlottak és védőik enyhítésért, egy részük pedig felmentésért is jogorvoslattal élt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában