mezőcsáti rablás

2021.11.08. 16:50

„Ne gyertek utánam, mindent elviszek, kés van a kezemben”

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a fiatalkorú terheltnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. november 4-én késő délután egy mezőcsáti élelmiszerboltban késsel fenyegetőzött.

Forrás: police.hu

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított arcát egy ruhadarabbal eltakarva ment be az üzletbe, ahol bevásárlókosarába édességeket és több üveg szeszesitalt tett. Ezután a kasszához lépett, bal kezében egy konyhakést tartva az ott dolgozó két személyt megfenyegette, hogy „ne gyertek utánam, mindent elviszek, kés van a kezemben”, majd az összekészített termékekkel távozott a helyszínről. Az okozott kár nem haladja meg az 50 ezer forintot – közölte a Miskolci Törvényszék honlapja.

A gyanúsított fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megállapítására, amely a fiatalkorú terhelt esetén 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A várható büntetés tartamára figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne, melyet személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Emellett alappal feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk megfélemlítésével meghiúsítaná, megnehezítené a bizonyítást, ezért a Miskolci Járásbíróság 2021. december 7. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés végleges.

https://boon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/kessel-ment-bevasarolni-elfogtak-a-rendorok-5969735/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában