terrorcselekmény

2021.10.20. 22:00

Úgy akart öngyilkos lenni, hogy lelöveti magát a rendőrökkel

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen terrorcselekmény bűntette miatt. Az öngyilkosságra készülő férfi a rendőrökkel akarta magát lelövetni úgy, hogy kést használva majd eljátssza, mintha bántaná az élettársát, és így kényszeríti a rendőröket lövésre.

Forrás: ILLUSZTRÁCIÓ

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott 2020. augusztus hónap végén Miskolcon, egy éjszakai szórakozóhelyen tartózkodott. A reggeli órákban ért a hétvégi házas területen lévő lakásába, azonban depressziós állapotba került, így terápiás mennyiségben gyógyszert vett be.

Kora délelőtt közölte az élettársával, hogy öngyilkos lesz, ezért késsel több helyen megvágta a csuklóját és az alkarját. Az élettársa igyekezett lebeszélni, és a 112-es segélyhívón telefonos segítséget kért, amikor a diszpécser tájékoztatta, hogy először a rendőrök fognak kiérkezni, utána a mentők. A nő ezt elmondta a férfinak, aki úgy döntött, ha kijönnek a rendőrök, akkor velük fogja magát lelövetni úgy, hogy majd eljátssza, mintha késsel bántaná az élettársát, és így rákényszeríti a rendőröket, hogy lelőjék.

Az élettársa ismét megpróbálta lebeszélni az öngyilkosságról, a sebeit ellátta, majd a kiérkező rendőrökkel közölte, hogy a párjának fegyvere van. A férfi kiment a kertkapuhoz, a ruhájából elővett egy töltetlen forgótáras, de működésképtelen gáz-riasztó fegyvert, és azt odadobta a rendőröknek. Az intézkedés során kezdetben nyugodt volt, majd váratlanul megragadta az élettársa haját, az úttest közepére vonszolta, letérdeltette, és egy 20 cm hosszúságú konyhakést a nyakához tartva többször felszólította a rendőröket, hogy lőjék le őt, különben megöli a nőt.

A rendőrök hiába utasították a cselekmény abbahagyására, csak gázspray és testi kényszer alkalmazásával tudták lefogni és megbilincselni.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában