tragédia

2021.10.13. 07:41

Holttestet találtak a tiszaújvárosi tóban (videóval)

Belefulladt a tiszaújvárosi dísztóba egy 82 éves férfi. A holttestre egy járókelő talált rá a lépcsősor mellett. A környéken élők szerint nem ez volt az első hasonló tragédia.

A szobor melletti lépcsősornál találták meg annak a nyugdíjas férfinak a holttestét, aki hétfő éjszaka fulladt bele a tiszaújvárosi dísztóba – tudta meg a Tények.

A helyiek szerint nem ez volt az első eset, hogy valaki belefulladt a mocsaras vízbe, pedig tábla tiltja a fürdőzést és a horgászatot is.

„Több áldozata van már ennek, volt télen és tavasszal is. Többen vesztették itt az életüket” – nyilatkozta a TV2 hírműsorának egy helyi férfi.

A parkban kialakított tó partja mocsaras, sekély, beljebb azonban több méter mély is lehet. A Tényeknek nyilatkozó szakember szerint ilyen körülmények között még a jó úszók is nehezen tudnak partra érni.

A rendőrség közölte: nem történt bűncselekmény, ezért úgynevezett közigazgatási eljárásban vizsgálják a haláleset körülményeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában