szabadságvesztés

2021.10.25. 16:30

6 év börtön kábítószer birtoklás miatt

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a megtartott nyilvános ülésen ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt folyt eljárás.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

Az elsőfokon eljárt Tiszaújvárosi Járásbíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2019 őszén Hollandiába utazott, ahol a későbbi magyarországi értékesítés céljából vásárolt egy kisteherautót, majd hazatért. Első útja egy ismerőséhez vezetett, akivel a Hejőbába és Szakáld közötti félreeső földúton elszívtak 1-1 szál marihuánás cigarettát. A környéken járőrszolgálatot ellátó rendőrök igazoltatták a két férfit és átvizsgálták a vádlott autóját, ahol különböző kábítószer gyanús porokat, olajokat és növényi törmelékeket találtak és foglaltak le, később a nyomozó hatóság a vádlott miskolci lakásán is további kábítószer tartalmú növényi törmelékeket, porokat és tablettákat talált.

Az igazságügyi szakértői vizsgálat eredményeként megállapítást nyert, hogy a vádlott birtokából lefoglalt anyagok marihuánát, amfetamint, kokaint és LSD-t tartalmaznak, melyek együttes tiszta kábítószer hatóanyag tartalma a jogszabályban meghatározott jelentős mennyiség alsó határának több mint kétszerese.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, amellyel szemben a vádlott és védője fellebbezett.

A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így az jogerőre emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában