közúti ellenőrzések

2021.08.06. 08:00

Huszonegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 21 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 15 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A rendőrök a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2021. július 26-a és 2021. augusztus 1-je között 94 közúti közlekedési baleset történt, ebből 3 esetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 21 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 15 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában