rablás

2021.08.13. 13:15

A miskolci rendőrök elfogták a lyukóvölgyi útonállókat

A fivérek a megalapozott gyanú szerint három hét alatt négy személyt raboltak ki, továbbá három másik fiatalembertől is megkísérelték elvenni az értékeiket.

Forrás: police.hu

Miskolcon, 2021. augusztus 3-án 18 óra körül a Lyukóvölgy városrész egyik buszmegállójában egy 61 éves hölgy szállt le 58 éves élettársával a buszról. A pár az otthona felé indult, amikor az asszonyt két fiatalember táskája átadására szólított fel. A hölgy a követelésnek nem tett eleget, így a férfiak egyike őt bántalmazta és erőszakkal elvették tőle csomagját, majd elszaladtak. A nő élettársa azonban a támadók után indult, akiket meg is talált és visszakövetelte élettársa értékeit. Az útonállók ekkor a férfit is bántalmazták (aki súlyos sérülést szenvedett), elvették övtáskáját – amelyben iratai, bankkártyája és pénze volt – majd elmenekültek.

Ezt követően a rablópáros további három tizenéves fiút is bántalmazott és értékeik átadására szólított fel, azonban a sértettek elszaladtak bántalmazóiktól. A három fiatal közül kettőnek könnyű sérülései keletkeztek.

A rendőrségre érkezett bejelentéseket követően a nyomozók azonosították és lakóhelyükön ellenőrizték a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható testvérpárt. Az útonállók azonban elrejtőztek a hatóság elől, így ellenük 2021. augusztus 4-én a hajnali órákban elfogatóparancsot bocsátottak ki. A fiatalabb fivért a rendőrök 2021. augusztus 4-én 16 óra után elfogták Miskolcon. Őt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, letartóztatását pedig 2021. augusztus 6-án elrendelte a bíróság. A rendőrök 2021. augusztus 9-én a reggeli órákban fogták el – szintén Miskolcon – az idősebb testvért, akit kihallgatását követően szintén őrizetbe vettek, majd a bíróság őt is letartóztatta.

Az eljárás során a nyomozók további adatokat gyűjtöttek, így felmerült a gyanú, hogy az elkövetők további két személyt – egy 78 és egy 83 éves férfit – is kiraboltak 2021. július 12-én, illetve augusztus 2-án.

A sértettek szintén ezen városrészben gyalogoltak az utcán, amikor a vállukon lévő táskájukat lerántották, erőszakkal elvették tőlük.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során mindegyik esetre vonatkozóan beismerő vallomást tettek.

A Miskolci Rendőrkapitányság a testvérpárral szemben több rendbeli rablás bűntett, illetve testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában