Kifosztás

2021.07.03. 18:15

Meglátogatta ismerősét, majd kifosztotta

Egyszerűen elvette a védekezésre képtelen férfi pénzét.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt vádat emelt egy 50 éves férfival szemben, aki kihasználva, hogy a sértett a betegségéből adódóan a cselekményt nem tudja megakadályozni, elvette egy idős ismerőse pénzét.

A vádirat szerint a hajléktalan életmódot folytató vádlott 2020. augusztus 21-én délelőtt a kazincbarcikai lakásán kereste fel az általa már régebben ismert idős, beteg férfit. A vádlott bement a férfi házába, ahol az egyik szobában az ágyon feküdt a betegsége miatt járóképtelen és önállóan felkelni nem képes sértett. Az idős férfi nem kedvelte a vádlottat, ezért felszólította, hogy hagyja el a lakását. A vádlott azonban ahelyett, hogy távozott volna, leült az ágy mellett lévő dohányzóasztalhoz, majd – kihasználva, hogy a sértett az állapota miatt ezt nem tudja megakadályozni – szó nélkül magához vette a sértett asztalon elhelyezett pénztárcáját, és abból kivett 5 ezer forintot.

A lopást látva a sértett felszólította a vádlottat, hogy tegye vissza a pénztárcába a pénzét, azonban ő a felszólításának nem tett eleget, hanem felállt és a pénzzel együtt távozott a sértett lakásából.

A járási ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Kazincbarcikai Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában