Hivatalos személy elleni erőszak

2021.07.10. 18:15

Fegyőrre támadt a rab Sátoraljaújhelyen

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben, aki erőszakkal akadályozta a vele szemben jogszerűen fellépő fegyőr intézkedését a helyi büntetés-végrehajtási intézetben.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

A vádirat szerint, 2020. január 6-án reggel, miután a vádlott a büntetés-végrehajtási intézet sétaudvaráról visszatért a fogvatartási épületbe, az ott szolgálatot teljesítő őr felszólította őt, hogy a kabátját vegye le és tegye be az öltözőszekrénybe. A vádlott az utasítás teljesítését megtagadta és hangosan szitkozódni kezdett, melyet észlelt az intézet két közelben tartózkodó dolgozója, akik kollégájuk segítségére siettek. Mivel a vádlott a fegyőrök utasításait továbbra sem volt hajlandó teljesíteni, a három férfi a vádlottal szemben testi kényszert alkalmazott és megpróbálták őt megbilincselni. A vádlott azonban ellenállt, az őrök fogásából kiszabadult, majd egyikük karját megragadta és maga felé rántotta a sértettet. Miután a sértettnek a vádlott szorításából sikerült kiszabadulnia, a továbbra is fenyegetőző vádlottat az őrök a zárkájába kísérték.

A járási ügyészség a büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárására tett indítványt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában