ózdi gyilkosság

2021.07.08. 16:40

Az életével fizetett, amiért beengedte a lakásba

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint megalapozott az elsőfokú ítélet, amely a 2019-ben Ózdon elkövetett emberölésben született, így a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtáblának az életfogytig tartó szabadságvesztés helyben hagyását javasolja.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Mint beszámoltunk róla, elég furcsa körülmények kísérték az emberölést, amely egy darabig tévútra vitte a nyomozást is, ám a megyei főkapitányság gyakorlott emberölési nyomozói végül ezt a csomót is kibogozták. A meggyilkolt nőt a saját otthonában találták meg, a bejárati ajtóra pedig fekáliával írt valaki egy szitokszót. Mint hamar kiderült, az asszony egy szerelmi háromszög egyik tagja volt, egy pár férfi tagja járt hozzá, azonban a másik nő ezt megtudta, amiből vita alakult ki. Emiatt a nyomozás során először a szerelmi háromszög másik két tagjára terelődött a gyanú. Utóbb azonban kiderült, hogy az elkövető egy olyan, hajléktalan, csavargó életmódot folytató férfi volt, aki korábban nem ismerte áldozatát. Úgy került vele kapcsolatba, hogy a pár női tagja szólította le és kérte meg, hogy menjen el vele a későbbi áldozathoz. A nyomozás során az is kiderült, hogy a brutálisan összevert és magára hagyott nő a gyilkosa után szólt, amikor az távozott a lakásból, hogy tettéért hosszú évekre börtönbe kerül majd. Ez a jóslat beigazolódott…

Elvitte a telefonját, majd agyonverte

A Miskolci Törvényszék nem jogerős ítéletével a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és rablás bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítélte. Megállapította, hogy a vádlott a fegyházbüntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A törvényszék egyben az elrabolt értéknek megfelelő mértékű vagyonelkobzás intézkedést is alkalmazott.

A törvényszék ítélete szerint a sértett egyedül élt ózdi lakásában, ahová a vádlottat 2019. év november havában korábbról ismert személyek társaságában beengedte. A csavargó életmódot folytató, alkoholista vádlott másnap azzal az ürüggyel tért vissza, hogy egy elveszettnek vélt mobiltelefon hollétét számon kérje a lakás tulajdonosán. Amikor a sértett beengedte, a vádlott előbb arcon ütötte, majd az asztalon lévő, a sértett tulajdonát képező mobiltelefont magához véve eltávozott. A 41 ezer forint értékű készüléket röviddel ezután 5 ezer forintért értékesítette.

A vádlott másnap a késő délutáni órákban ismét visszament a lakáshoz. A sértett ajtót nyitott és beengedte, hogy kérdőre vonja a telefonkészülék elvétele miatt. A vádlott azonban megint bántalmazni kezdte, testszerte ököllel, tenyérrel ütlegelte, és a fejét is többször megütötte. Amikor a sértett a bántalmazás során a földre esett, a brutális elkövető több alkalommal megrúgta és megtaposta. Ezt követően a vérző sértettre zárta az ajtót, majd – félve tette következményeitől – Budapestre utazott. A segítségnyújtás nélkül magára hagyott nő a helyszínen elhunyt. A rendőrök az elkövetőt három nap múlva egy fővárosi, hajléktalanok számára fenntartott melegedőben elfogták.

A sértett bántalmazása elhúzódó jellegű volt, az átlagost meghaladó testi és lelki szenvedést okozva. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét az akár azonnali, szakszerű orvosi segítségnyújtás sem menthette volna meg.

A főügyészség szerint törvényes és megalapozott

A vádlott a törvényszék előtt a bűnösségére is kiterjedő tényfeltáró beismerő vallomást tett. Mivel korábban rablás bűntette miatt már két ízben is végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, az emberölés bűntettét erőszakos többszörös visszaesőként követte el. A Btk. kötelező rendelkezése szerint – mivel az emberölés minősített esete életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett cselekmény – az elkövetővel szemben ilyen esetben határozatlan ideig tartó fegyházbüntetést kell kiszabni. A büntető törvény arról is rendelkezik, hogy az erőszakos többszörös visszaeső az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott, ezért a bejelentett védelmi fellebbezések nem vezethetnek eredményre. Az agresszív természetű vádlott a társadalomra különösen veszélyes személy, tartós kirekesztése a törvénytisztelő emberek közösségéből nem mellőzhető.

A vádlott és védője a büntetés enyhítése céljából jelentett be fellebbezést, amelyet a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla bírál el.

https://boon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/szaz-evet-josolt-aldozata-eletfogytiglan-lehet-belole-5438539/

https://boon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/beszamithato-az-ozdi-gyilkossag-vadlottja-5165518/

https://boon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/szaz-ev-borton-volt-a-haldoklo-asszony-joslata-4541768/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában