Közúti ellenőrzések

2021.06.07. 19:45

Kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a közúti ellenőrzések során

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket kilenc, ittas járművezetővel szemben folytatott.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Közúti ellenőrzések során – 2021. június 7-ét megelőzően – a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén szűrték ki a forgalomból a rendőrök azt a kilenc sofőrt, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

A rendőrök felhívják a járművezetők figyelmét, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet ittas személy vezet! Ne engedjék meg családtagjaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek sem, hogy ittasan gépjárművet vezessenek!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában