Lezárt ügy

2021.06.01. 18:15

Kézműves boltot akart kirabolni, bántalmazta az idős tulajdonosokat

Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egy házaspárt akart kirabolni otthonában Szomolyán.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

2021. január 30-án a déli órákban egy szomolyai házaspár otthonához tartozó kézműves boltba ment be egy személy. A vásárlási szándékától azonban rövid beszélgetést követően elállt a 42 éves férfi, aki bántalmazni kezdte a tulajdonosokat és pénzt követelt tőlük, de az idős személyek nem teljesítették a követelését. A bántalmazás következtében a házaspárt nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba.

A bejelentést követően a rendőrök azonosították és egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetőjét. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény vonatkozásában a vallomástételt megtagadta.

A terheltet a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérlet elkövetése miatt 2021. január 30-án őrizetbe vette, az eljáró nyomozási bíró ezt követően elrendelte letartóztatását, amit az eljárás végéig fenntartott.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat továbbította az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában