halálos közúti baleset gondatlan okozása

2021.06.24. 11:30

Elütötte, majd otthagyta

A bőcsi asszonyt elütő nő a bíróságon azt mondta, nem ismerte föl, hogy kerékpárost gázolt.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a nő, aki még 2019 őszén ütött el egy kerékpárost Bőcsön. A biciklis életét vesztette. F. Erika ügyében előkészítő ülést tartott a Miskolci Járásbíróság. Az ügyész ismertette a vádiratot, amelyben halálos közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztásával vádolta meg a nőt.

A szélvédőre esett

Mint mondta, a baleset reggel 6 óra 23 és 27 perc között történt, Bőcsön a Rákóczi utcán. A vádlott autójával 45-50 kilométeres óránkénti sebességgel tartott Hernádkak irányába. Az autójában mellette kiskorú gyermeke ült. A gépkocsi lámpája 24-30 méterre világított, az észlelési távolság 35-40 méter lehetett, ezért látnia kellett volna az előtte, vele azonos irányba haladó kerékpárost. A sértett biciklijén csak fényvisszaverő prizmák voltak. Az ügyész szerint a vádlott a lánya felé fordult, nem észlelte a biciklist, akit érdemi elhárítás nélkül hátulról elsodort.

A kocsi jobb elejével a kerékpár hátsó tengelyének bal oldalához, kitámasztójának és a sértett bal lábszárának ütközött. Az asszony leesett járművéről, ráesett az autóra, betörte a szélvédőt, letörte a tükröt, majd jobb oldalra, a fűre esett. Az autó vezetője röviden fékezett, de érdemben nem lassult, majd megállás és segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről, pedig észlelte, hogy elütött valamit, valakit. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett és a helyszínen meghalt a sérüléses, vérzéses sokk miatt. Az autós intenzív fékezéssel elkerülhette volna a balesetet, de az észlelés után több mint három másodpercet késlekedett. Az ügyészség szerint a vádlott megsértette a KRESZ-t, nem úgy közlekedett, hogy ne veszélyeztesse az élet- és vagyonbiztonságot, s elmulasztotta a segítségnyújtást, a hatóságok értesítését. Ezért három év börtönbüntetést javasolt, és ugyanennyi időre eltiltást a közügyektől és a közúti járművezetéstől.

A vádlott nem tett vallomást és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Mint mondta, nem érzi magát bűnösnek, hiszen nem ismerte föl, hogy kerékpárossal ütközött. Állítása szerint az ügyészségi vádirattal ellentétben nem fordult lánya felé, amikor az aznapi teendőkről beszélgettek az autóban. Az ügyben is hamarosan elindul a bizonyítási eljárás a járásbíróságon.

(A borítóképen: A vádlott úgy nyilatkozott a bíróság előtt, hogy nem érzi magát bűnösnek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában