fenyegetés

2021.06.23. 19:15

Bombával fenyegetőzött a zombori férfi

Végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki a járásbíróság a közveszéllyel fenyegetés miatt.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Szerencsi Járásbíróság a június 21-én megtartott tárgyaláson ítéletet hozott azzal a vádlottal szemben, aki idén januárban két alkalommal is „szórakozásképpen” tárcsázta a 112-es segélyhívó telefonszámot, miközben robbantással fenyegetőzött.

A megállapított tényállás szerint a vádlott ez év január 7-én az esti órákban, ittas állapotban névtelen bejelentést tett, miszerint Mezőzomboron bombát fog robbantani, majd néhány perccel később – álnéven bemutatkozva – újra telefonált azt állítva, hogy egy megadott címen gázpalackokat akarnak robbantani. A vádlott az operátor kérdéseire nem válaszolt, hanem bontotta a vonalat. Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a bejelentéseknek nem volt valós alapjuk.

A bíróság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, akinek büntetett előéletét súlyosító, míg részbeni beismerő vallomását enyhítő körülményként értékelte a büntetéskiszabás során.

A vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, az ügyészség három munkanapot fenntartott a nyilatkozattételre. Az ítélet nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában