Kifosztás

2021.06.20. 19:35

Bögréből kapta ki a húszezrest

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen kifosztás bűntette miatt, aki egy járókeretet használó nőt fosztott ki.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott 2020. október hónap végén a kora délutáni órákban Miskolcon egy családi házas övezetben sétált, amikor a sértett nő háza előtt elhaladva a nő megszólította azzal, hogy tudna-e szerezni számára egy konyhaszekrényt.

Az egészségi állapota miatt járókerettel közlekedő nő az adásvétel megbeszélése miatt a vádlottat beinvitálta a lakásába. A vádlott elvállalta az ügyletet, viszont 2.000 forint előleget kért. A nő a pénzének tárolására használt bögrét elővette, amiben különféle címletű bankjegyek és érmék voltak.

A vádlott a nő mozgásszervi fogyatékosságából adódó állapotát kihasználva, egy hirtelen mozdulattal kikapott a bögréből egy 20.000 forintos címletű bankjegyet és azonnal távozott.

A sértett rögtön értesítette a rendőrséget, a vádlott viszont időközben visszaérkezett és magával hozott egy rossz állapotú konyhaszekrényt.

A sértett közölte, hogy ő ezt nem veszi meg, és ekkor a már jelenlévő fiával együtt a vádlottól visszakérte az eltulajdonított 20.000 forintot, mire a vádlott közölte, hogy ő csak 2.000 forintot vitt el, ezért kettő darab 1.000 forintos bankjegyet adott vissza.

Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő és más büntetéséből feltételes szabadságon lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, illetőleg a korábbi feltételes szabadságát szüntesse meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában