eltévedt bácsi

2021.05.21. 14:30

Kétségbeesetten hívta a rendőröket, hogy eltűnt a 84 éves apukája

Testvéréhez indult, azonban eltévedt Miskolcon az a 84 éves úr, akit a rendőrök a késő esti órákban megtaláltak és sértetlenül otthonába szállítottak.

Forrás: police.hu

Egy miskolci asszony tett bejelentést 2021. május 20-án 20 óra 25 perckor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A kétségbeesett nő elmondta a rendőröknek, hogy idős édesapja avasi otthonából ismeretlen helyre távozott, a rokonokat már felhívta, de senkinél nem volt hozzátartozója, így nagyon aggódik érte.

A rendőrök azonnal megkezdték a keresését a társszervek bevonásával. A kutatásban tíz járőr, öt gépjárművel vett részt. A keresés 22 óra után hozott eredményt, amikor egy helyi buszsofőrtől érkezett jelzés egy, a járatán várakozó idős férfiről. A rendőrök azonnal a jelzett buszmegállóhoz mentek, ahol kétséget kizáróan megállapították, hogy az idős személy azonos az eltűntként keresett úrral.

A férfi a rendőröknek elmondta, hogy testvéréhez indult, azonban eltévedt és nem talált már haza. Az egyenruhások sértetlenül otthonába szállították és hozzátartozója gondjaira bízták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában