vádemelés

2021.05.04. 13:00

Gyalogátkelőn gázolt az autós

A körforgalomban körültekintés nélkül kerülte ki a másik autót.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves férfi ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. A vádirat szerint a vádlott 2020 júliusában Miskolcon közlekedett személygépkocsival egy körforgalmú útszakaszon. A külső forgalmi sávban az előtte haladó autó a gyalogos-átkelőhely előtt megállt, a gyalogosnak elsőbbséget biztosítva, így a sértett kilépett az úttestre és megkezdte az átkelését. A vádlott azonban észlelve a külső forgalmi sávban álló autót, áttért a belső sávba azzal a szándékkal, hogy elhaladjon a jármű mellett. Amikor viszont már a belső sávba ért, nem biztosított elsőbbséget a gyalogos-átkelőhelyen közlekedő sértettnek, és fékezés nélkül elütötte.

A sértett az elütés következtében a motorháztetőn felcsúszva, a fejével nekiütközött a szélvédőnek, majd – amikor a vádlott vészfékezett – a jármű elé az úttestre zuhant. Nyolc napon túl gyógyuló kulcscsonttörés sérülést szenvedett.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában