lopás

2021.03.26. 19:45

Visszaszerezték a pénzét

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a nőt, aki több mint hatszázezer forintot lopott el egy ózdi postán egy asszonytól. A nyomozók a pénz nagy részét lefoglalták és visszaadták tulajdonosának.

Forrás: police.hu

Az Ózdi Rendőrkapitányságon 2021. január 5-én tett feljelentést egy helyi asszony. A sértett elmondta, hogy 2020. december 22-én a délutáni órákban ment el a helyi postára. Várakozása során azonban pár percre őrizetlenül hagyta a pénztárcáját. Ügyintézése során később viszont elbizonytalanodott, hogy esetleg otthon felejtette-e tárcáját, így hazament. Hozzátartozója azonban megerősítette, hogy tárcáját magával vitte, így eszébe jutott, hogy a postán használhatta ki valaki figyelmetlenségét. A hölgy elmondta a rendőröknek, hogy mintegy hatszázezer forint készpénz volt tárcájában.

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtéseknek köszönhetően azonosították az elkövetőt, akit 2021. március 25-én lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Az asszony beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A rendőrök 421 ezer forintot lefoglaltak és visszaadtak jogos tulajdonosának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában