lopás

2021.03.19. 08:30

Vádat emeltek a miskolci kerékpártolvaj ellen

A Miskolci Járási Ügyészség lopás miatt emelt vádat egy 48 éves férfi ellen, aki kerékpárokat lopott.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott 2020. július hónap végétől szeptemberig Miskolcon, jellemzően reggel, leláncolt kerékpárokat lopott el.

Július hónap végén egy söröző elől közlekedési táblához sodronyzárral rögzített kerékpárt vitt el a zárat levágva. Augusztus hónap elején egy áruház kerékpártárolójából lakatlevágással, valamint a hónap végén egy szórakozóhely elől ugyancsak kerékpártárolóból szintén lakatlevágással tulajdonította el a közlekedési eszközt. Szeptember hónap elején egy épület ereszcsatornájához lakatolt kerékpárt a vagyonvédelmi eszköz levágásával vitt el, illetőleg szintén ebben az időszakban a pályaudvar melletti trafóház rácsához rögzített kerékpárt is a lakatot levágva eltulajdonította.

A vádlott jellemzően minden esetben a kerékpár megőrzésére szolgáló zárszerkezetek is magával vitte. Az egyes kerékpárok értéke 25 ezer forinttól 80 ezer forintig terjedt.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában