Videóval

2021.03.11. 18:15

Ózdi ékszertolvaj pároson ütöttek rajta a rendőrök

Az egri nyomozók otthonukban fogták el az ózdi párost, akik egy ékszerüzletből loptak.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Egri Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást két ózdi lakos ellen. Egy egri ékszerboltból érkezett bejelentés a rendőrségre 2021. március 4-én, miszerint még 2021. január közepén az eladó figyelmetlenségét kihasználva egy férfi kivett két aranykarkötőt a nyitott vitrinből, majd azokat zsebre tette, miközben társa végig takarta. A nő pedig egy földre lesodort fülbevalót lopott el, majd az értékszerzést követően távoztak – tájékoztatta a beol.hu-t Soltész Bálint rendőrségi sajtószóvivő.

Mint írta, a nyomozók azonosították a párost, így a bejelentést követő egy héten belül – a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen –, 2021. március 10-én kora reggel, ózdi otthonukban elfogták a 40 éves I. Lászlót és a 39 éves M. Zsanettet. Az Egri Rendőrkapitányságon történő gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten beismerő vallomást tettek, továbbá elmondták, hogy az ékszereket már eladták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában