Csalás

2021.02.06. 11:00

Szállodai szolgáltatásokat vett igénybe, de eszében sem volt fizetni

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás és sikkasztás miatt vádat emelt egy 28 éves férfival szemben.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint, a vádlott munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, lényegében vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséből tartotta fenn magát.

A férfi 2018. október 22. és 2018. december 21. közötti időben egy népszerű, szálláshelyeket ajánló internetes portálon, összesen öt miskolci hotelben, illetve panzióban foglalt különböző időtartamra szállást. A vádlott rendszeres haszonszerzésre törekedve, fizetési készsége és képessége tekintetében az érintett szálláshelyek üzemeltetőit tévedésbe ejtette. Miután megszállt az egyes vendéglátóhelyeken, úgy távozott, hogy az igénybe vett szolgáltatás díját nem fizette ki és ez már a szállásfoglalás időpontjában sem állt szándékában.

A vádlott cselekményeivel a sértetteknek 38.000 és 230.000 forint közötti összegben okozott kárt, míg egyik cselekménye kísérleti szakban maradt.

A vádlott 2018. november 6-án egy budapesti dohányboltban dolgozott egyszerűsített munkavállalóként, próbaidős eladó munkakörben. A vádlott az üzletvezető felügyelete mellett a vevőket egyedül szolgálta ki, az eladott áru ellenértékét ő vette át, és ő kezelte a pénztárgépet is. A vádlott kihasználva azt, hogy az üzletvezető rövid időre bement a raktárba, a pénztárgépből a kezelésére bízott bevételből 75.000 forintot eltulajdonítási szándékkal elvett, majd arra hivatkozással, hogy dohányozni megy, távozott a munkahelyéről.

A kijelölés alapján eljáró járási ügyészség vádiratában a büntetett előéletű férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában