Rendőrkézen

2021.02.20. 18:45

Kirabolta ismerősét a 16 éves lány

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a lányt, aki erőszakkal elvette egy ismerőse készpénzét.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy bódvalenkei 16 éves lánnyal szemben.

Az elkövető 2021. február 12-én 15 óra előtt megjelent egy védekezésében korlátozott ismerősének a miskolci házában. A lány egy tartozásra való hivatkozással pénzt követelt a sértettől, melyet ő megtagadott. Ekkor a gyanúsított az ágyra lökte és leszorította áldozatát, majd a zsebéből közel 10 ezer forintot vett ki, amivel távozott a helyszínről.

Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a nyomozás eredményeként négy napon belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

(A borítókép illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában