szabálytalan vontatás

2021.01.11. 14:00

Horrorkaravánok akadnak horogra

Hatékonyabban léphetnek fel a túlsúlyos járműszerelvényekkel szemben a hatóságok.

Horváth Imre

Forrás: police.hu

Akár félmillió forintos közigazgatási bírságot szabhatnak ki a jövőben az ellenőrző hatóságok a szabálytalan vontatást végző, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvényekre akkor is, ha azok személyautókból vagy kistehergépkocsikból állnak. Az ellenőrzés és bírságolás lehetőségének kiterjesztése az M1 és N1 járműkategóriákra lehetővé teszi a horrorkaravánok visszatartását, a rendszám és forgalmi engedély elvételét. A kapcsolódó jogszabály-módosítás nyomán hatékonyabbá válik a járművek üzembentartóival, vezetőivel szembeni fellépés, ami elősegítheti a súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó jelenség visszaszorítását.

Több mint kétszáz

Mint megtudtuk, a megyei rendőr-főkapitányság illetékességi területén az autópályán jellemző az ilyen típusú járműszerelvény, mivel ezt használják tranzitútvonalként. Méghozzá heti rendszerességgel: 2020-ban több mint kétszáz ilyen horrorkaraván akadt fenn a rendőrségi ellenőrzéseken. Jellemzően román felségjelzésű szállítóautók, trélerek, illetve sofőrök kerülnek a rendőrség látókörébe, akik Németországból, illetve Ausztriából szállítják a sokszor roncsállapotú autókat.

Gyorsított eljárás

Általában a szállított járművek darabszáma, súlya és a vontatás módja is problémás szokott lenni. A rend­őrök alkalmazhatnak ilyen esetben helyszíni bírságot, amely összege 5–50 ezer forint között van, illetve a hatóság alkalmazhatja a gyorsított szabálysértési eljárást is, ebben az esetben a büntetési tétel 5–150 ezer forint között mozog. Ha több szabálysértést is elkövetnek a szállítás során, akkor akár 225 ezer forint is lehet a befizetendő összeg. Gyakran alkalmazzák az eltiltást is, ilyen esetben pedig, ha az autós ismét horogra akad, akkor gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítják, amely elzárással is sújthatja az illetőt. A túlsúlyos rakományt minden esetben le kell pakolni, és szabályos módon szállíthatják tovább.

Január végén

A közlekedési hatóság az eddigiekben csak a 3,5 tonnánál nagyobb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése a bírság vagy a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását. A személy­autókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza majd ezentúl.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A horrorkaravánok szélsőséges példái a járművezetői felelőtlenségnek, el kell venni a próbálkozók kedvét a ránézésre is súlyosan balesetveszélyes szállítási barkácsmegoldásoktól. A jogszabály-módosítás január végén lép hatályba.”

(A borítóképen: Balesetveszélyes ez a szállítási mód)

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában