emberölés kísérlete

2020.12.11. 16:30

Továbbra is börtönben maradt a rudabányai szurkáló

A Miskolci Törvényszék döntése értelmében továbbra is indokolt a letartóztatása annak a nőnek, aki április 22-én többször megszúrta ismerősét Rudabányán.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A vádirat tartalma szerint a vádlott és a sértett ismerték egymást, a sértett férfi már korábban is többször kereste a vádlott nő társaságát. Szerdán a sértett ismét megjelent a vádlott által lakott utcában, ami miatt a nő ideges lett. Magához vett egy 16 cm pengehosszúságú kést, kiment az utcára, miközben azt kiabálta, „Most megölöm ezt a köcsögöt!”.

A vádlott utolérte a sértettet, vitatkoztak, dulakodtak, majd a nő a nála lévő késsel öt szúrást ejtett a férfi testén. Kettő elől a sértett mellkasát, három szúrás hátul a lapocka tájékán érte a férfit. A vádlott az utcán történteket követően visszament a házba, a kést az udvari wc-be rejtette miközben közölte az ott tartózkodókkal, hogy „Mondtam, hogy leszúrom, hogy megölöm.”, majd hozzátette „Az ember szerelmes belém, úgy sem fog feljelenteni.” Később a nő bejelentést tett a rendőrségen, miszerint a sértett megtámadta őt, majd saját maga ellen fordult. A vádlott tettének következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett.

A letartóztatásban lévő vádlottal szemben emberölés kísérlete miatt a Miskolci Törvényszéken folyik büntetőeljárás. A vádlottal szemben – bűnösségének megállapítása esetén – akár 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, mely miatt megalapozottan feltehető, hogy a vádlott szabadulása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne, a tanúkat befolyásolná, veszélyeztetve ezzel a bizonyítást. Mindezen indokok miatt a bíróság a vádlott letartóztatását az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésének időpontjáig fenntartotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában