Súlyos testi sértés

2020.12.15. 14:30

Lelökte a lépcsőn a csomagot kézbesítő futárt

A Miskolci Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy 31 éves férfival szemben.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock

A vádirat szerint, az egyik ismert hazai futárszolgálatnál dolgozó sértett június 8-án délelőtt, csomagot kézbesített egy Miskolc belvárosában lévő társasházban lakó címzett részére. Miután a férfi az épület tizedik emeletén a liftből kiszállt, a lépcsőházban szembe találkozott a vádlottal és a társaságában lévő három nővel, akik a liftet várták. A futár arra hivatkozva, hogy nagyon siet, megkérte a társaság tagjait, hogy legyenek egy fél perc türelemmel, várják meg amíg átadja a csomagot és ne induljanak el nélküle lefelé a lifttel.

Miután kézbesítette a csomagot, a sértett észlelte, hogy nem várták meg, ezért mérgében ráütött egyet a lift ajtajára, majd gyalogosan elindult az épület földszintjére. Mikor leért, a vádlott már várt rá és kérdőre vonta, hogy miért üti a liftajtót. Rövid szóváltást követően a vádlott a mellette elhaladó sértettet hátulról meglökte, aki ennek következtében leesett a lépcsőn és 8 napon túl gyógyuló csuklótörést szenvedett. Az ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában