lopás

2020.12.27. 16:00

Ismerőse zoknijából került elő a bizonyíték

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség lopás vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 27 éves nővel és társával, egy 31 éves férfival szemben.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A vádirat szerint, egy Tiszaújváros mellett lévő községben élő férfi 2020 őszén szívességből befogadta a lakásába a nőt és annak egy férfi ismerősét. A nő október 4-én délután – kihasználva, hogy a lakás tulajdonosa lefeküdt aludni – a ház egy másik szobájából eltulajdonította a sértett gépjárművének indítókulcsát, és a mobiltelefonját. Ezt követően a nő a mobiltelefont eladta egy férfinak, aki nem tudott arról, hogy a telefon bűncselekmény elkövetéséből származik. Mivel a vevő ismerte a sértettet, így hamar rájött, hogy az ő telefonját vette meg, ezért azonnal felkereste a férfit és visszaadta neki a készüléket.

A nő csak ezt követően mondta el a szintén a sértettnél lakó ismerősének, hogy nem csak a telefont, hanem az indítókulcsot is ellopta sértettől. Ekkor a férfi – azzal a céllal, hogy a tárgyi bizonyítékot eltüntesse és ezáltal a nő ellen indítandó büntetőeljárás sikerét meghiúsítsa – az indítókulcsot elvette a nőtől és azt a zoknijába rejtette.

A sértett feljelentését követően, a rendőrség a vádlottakat előállította és a férfi ruházatának átvizsgálása során előkerült a kulcs, amelyet a nyomozó hatóság lefoglalt, majd visszaadott a sértettnek.

Az ügyészség a nőt lopás vétségével, a férfit pedig bűnpártolás vétségével vádolja és mindkettőjükkel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában