ittas vezetés

2020.12.23. 09:00

15 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év ötvenegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Forrás: police.hu

A rendőrök a téli hónapokban – így az ünnepek alkalmával is – kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2020. december 14-e és 2020. december 20-a között nyolcvanhét közúti közlekedési baleset történt, ebből négy balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor tizenöt ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

„... hogy mindenki hazaérjen!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában