bántalmazás

2020.09.28. 19:00

Áldozatvédelemért tüntettek az Orosz Bernadett elleni per alatt

A büntetőügytől függetlenül megindult a per Orosz Bernadett ellen, aki megírta, ki verte össze súlyosan.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Megtartotta az Orosz Bernadett ellen indított személyiségi jogi per első tárgyalását a Miskolci Törvényszék. A miskolci édesanyát volt párja jelentette föl személyiségi jogainak megsértése miatt, miután a nő közzétette, hogyan bántalmazta őt tavaly novemberben. Orosz Bernadett fel is jelentette a férfit, a büntetőeljárás azonban még tart.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a felperes kérte, hogy a törvényszék ítéletében állapítsa meg, az alperes megsértette a személyes adatainak védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy korábban az alperes saját közösségi oldalán nyilvánosságra hozta a férfi nevét, foglalkozását és egyéb személyes adatait. Az alperesnek a közösségi oldalán tett közlése miatt kérte annak a megállapítását is, hogy az alperes megsértette a jóhírnevét és a becsületét. A felperes ötmillió forint összegű sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni a nőt.

Megdöbbent a tárgyaláson a nő

Az alperes a kereset elutasítására irányuló kérelme mellett viszontkeresetet terjesztett elő, melyben azt kérte megállapítani, hogy felperes korábbi bántalmazó magatartásával megsértette az élet, testi épség és egészséghez fűződő személyiségi jogait. A jogsértés miatt 7,8 millió forint összegű sérelemdíj és a jogsértéssel összefüggésben felmerült 2,2 millió forint összegű kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a felperes férfit.

Dr. Bartos Bálint, Orosz Bernadett ügyvédje elmondta, bár kérték, a bíróság nem függesztette föl az eljárást a férfival szemben indult büntetőeljárás jogerős befejezéséig. Orosz Bernadett megdöbbent és rendkívül megalázónak tartotta, amikor a tárgyaláson a felperesék teljesen más információt adtak elő, mint a valóság, a szemébe hazudnak és fájdalmát meghazudtolták. Bízik az igazságszolgáltatásban.

Tüntettek

Dr. Visontai Csongor, a felperes ügyvédje elmondta, védence a személyiségi jogainak sérelmét abban látja, hogy olyan információk jelentek meg róla, amelyek közzétételéhez nem járult hozzá. Azt gondolja, személyiségi jogai megilletik akkor is, ha esetleg büntetőeljárás van ellene folyamatban. Ezt el tudja dönteni a bíróság. Az alperes keresete nehezebb dolog, személyiségi joga, testi épséghez való joga sérült, hogy a felperes okozta vagy nem, azt a büntetőeljárás hivatott eldönteni.

A tárgyalás előtt és alatt tüntetést is tartottak a bíróság épületénél Orosz Bernadett mellett, a nők bántalmazása ellen. Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke szerint az, hogy egy elkövetőnek eszébe jut még ötmillió forintra beperelni áldozatát, a magyar áldozatvédelmi rendszer teljes csődjére világít rá. Egy ilyen tett elkövetőjének letartóztatásban kellene aggódnia azon, hogy 15 vagy 20 évet kap, nem pedig szabadlábon mászkálva azon agyalnia, hogyan tehet keresztbe áldozatának. Ha egy idegent verne meg az utcán, letartóztatásban lenne. A cél az áldozatvédelmi rendszer gyökeres reformjának elérése vagy az Isztambuli Egyezmény ratifikációjával, vagy olyan alternatívával, amely az áldozatok védelmét, emberi jogait helyezi előtérbe. Jelenleg az elkövetők teljes nyugalomban vannak és az áldozatok félnek, pedig utóbbiaknak kellene félniük tetteik következményeitől.

 

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában