álláslehetőség

2020.08.11. 11:30

Iskolaőrnek keresnek még jelentkezőket megyénkben

Kezdetét veszi a felkészítés, a sikeres vizsga után szeptembertől munkába állhatnak.

Apagyi Beáta

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Országos szinten 1409-en jelentkeztek az augusztus 3-ig meghirdetett iskolaőri állásra. A hamarosan kezdődő háromhetes képzésben 422 intézményi, 75 tartalék iskolaőr vesz részt, akik sikeres vizsgát követően szeptembertől állhatnak munkába a kijelölt oktatási intézményekben – írja a rendőrség a hivatalos oldalán.

Indul a képzés

Kiderül a híradásból: az egészségi, fizikai, pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat követően a képzést 31 helyszínen kezdték meg. Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a betöltetlen létszámhelyek feltöltésére, a tartalékképzésre és az esetleges fluktuáció kezelésére a rendőr-főkapitányságok továbbra is várják a jelentkezéseket.

Megyénkben összesen 76 oktatási intézmény érintett: 61 általános iskolában, 15 szakképzési intézményben lesznek iskolaőrök. A megyeszékhelyen egy általános iskolát, annak tag­iskoláját és 6 szakközépiskolát választották ki. Ezekben magas a hátrányos helyzetű tanulók száma.

A pozícióban állók feladatai

Az iskolaőrök alapvetően segítőként vesznek részt az intézmények életében, munkájuk jellemzően bűnmegelőzési természetű.

Az intézmény rendjének fenntartása, az iskolai erőszak megelőzése, a konfliktusok békés úton történő rendezése a cél. Éppen ezért munkába állásukat megelőzően elméleti és gyakorlati képzésen vesznek részt, többek között pedagógiai, gyermekpszichológiai, konfliktuskezelési modul is a részét képezi. Az iskolaőrök a rendelkezésére álló kényszerítő eszközöket csak a legszükségesebb esetben, saját önvédelmükre használhatják, vagy ha valakinek a testi épsége kerül veszélybe – ezeket válaszolta korábban feltett kérdéseinkre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr- főkapitányság sajtóosztálya.

Az iskolaőrök Budapesten és Pest megyében bruttó 230 000 forintot, más megyékben bruttó 220 000 forint havi munkabért kapnak, ezenfelül éves, bruttó 200 000 forint cafeteriára és munkába járási költségtérítésre jogosultak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában