Emberölés

2020.07.28. 09:30

A kenyérsütő gyermekáldozatot követelt

Nem támogatja a főügyészség az egyébként is méltányos ítélet enyhítését.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla határoz abban a tragikus ügyben, amely februárban történt Miskolcon. Ahogy akkor beszámoltunk róla: a négygyermekes családanya a rossz anyagi körülményeik miatt fűtőeszközként az ötéves kisfia ágya mellé egy kenyérsütőt helyezett, ami azonban hajnalban lángra lobbantotta a takarót.

A vádlott próbálta megmenteni gyermekét, az erős füst miatt a gyermek szobájába már nem tudott bemenni. A kiskorú sértett szintén észlelte a tüzet, de a lakásból nem sikerült kijutnia. Halálát súlyos égési sérülések, szén-monoxid-mérgezés következtében légzési és keringési elégtelenség okozta.

A törvényszék a vádhatóság indítványa alapján a bűnösségét beismerő, ügyének tárgyalásáról lemondó vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte. A fogházbüntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat előzetes mentesítésben is részesítette. A vádhatóság a törvényszék ítéletét tudomásul vette.

A vádlott a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség most arról tájékoztatta lapunkat: a vádhatóság indítványánál is enyhébb büntetést kiszabó elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Álláspontja szerint ugyanis gyermek halálát okozó gondatlan szülői magatartás indokolatlanul méltányos megítélése az általános megelőzés ellen hatna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában