bűnszervezet

2020.05.11. 19:00

Letartóztatták a hópihe-dílereket

Két Borsod megyei gyanúsítottat is letartóztatásba helyezett a bíróság azok közül, akiket a múlt héten fogtak el a rendőrök egy nagyszabású országos akcióban.

Tóth Balázs

Forrás: police.hu

Ahogyan a múlt héten arról a rendőrség hírt adott, a gyanúsítottak egymás között, alkalmanként kilós csomagokban, grammonként 700-2500 forintért adták-vették a kristály, hópihe és kréta fantázianevű új pszichoaktív szert, amit aztán adagolva már 3-5 ezerért terítettek ügyfélkörüknek.

A ceglédi központú szervezet feltételezett tagjai közül a rendőrök 23 embert állítottak elő, kettőt tanúként hallgattak ki, 21-et gyanúsítottak meg bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével. Tizennégy személlyel – köztük egy sajókazaival és egy mezőkövesdivel – szemben kezdeményeztek letartóztatást, végül a bíróság tizenhárom taggal szemben rendelt el letartóztatást.

A Budapest Környéki Törvényszék szóvivőjétől megtudtuk, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírói 2020. május 7-én Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből D. L. és D. Cs. gyanúsítottak letartóztatását rendelte el június 7-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában