Emberkereskedelem

2020.05.27. 18:30

Fiatal nőket kényszerítettek prostitúcióra

A borsodi rendőrök fogták el a gyanúsítottakat.

A hat nő prostitúciós tevékenységéből összesen több mint 14 000 000 Ft jövedelemre tett szert (ILLUSZTRÁCIÓ)

Forrás: Illusztráció/Dreamstime

Emberkereskedelem bűntette miatt rendelt el nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság egy 29 éves férfival, 31 éves nővérével, valamint a férfi 37 éves élettársával és annak 17 éves lányával szemben.

A gyanúsítottak 2019 tavaszától 2020. május 20-án történt elfogásukig Budapesten, illetve Németországban négy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőt közvetítettek prostitúciós munkára. A férfi rendszeresen verte a négy sértettet, elvette az irataikat és telefonjaikat, a nők felügyelet nélkül nem hagyhatták el a lakást, és a keresetüket oda kellett adniuk a 29 éves gyanúsítottnak.

A sértettek mind borsodi kis falvakból származtak, és tisztességes munka reményében fordultak régi férfi ismerősükhöz segítségért, aki előre nem tájékoztatta őket a munka mibenlétéről. Később olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, hogy elmondásuk szerint nem volt lehetőségük változtatni körülményeiken. A gyanúsítottak közül kettőt a rendőrség őrizetbe vett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában