letartóztatás

2020.04.16. 08:00

Elütötte a sértettet, majd elhagyta a baleset helyszínét – a bíróság letartóztatta

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a rendelkezésre álló adatok szerint április 12-én éjjel Újcsanálos és Sóstófalva települések között elütötte a gyalogos sértettet, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Horváth Imre

Illusztráció

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Az alapos gyanú szerint a gyanúsított éjjel 22 óra 30 perc körüli időben három ismerőse társaságában közlekedett az általa vezetett gépkocsival Megyaszó irányából Gesztely felé a 3702. számú úton. Az autó sebességét nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért későn vette észre a vele azonos irányba gyalog haladó sértettet, akit elütött. A sértett az ütközés miatt az út jobb oldalán lévő füves területre esett. A gyanúsított és utasai a balesetet követően megálltak, kiszálltak az autóból, azonban anélkül, hogy segítséget nyújtottak volna elhagyták a helyszínt. Később a gyanúsított és egyik utasa visszamentek a sértetthez, azonban a férfi a baleset következtében elszenvedett súlyos sérülései miatt életét vesztette. A gyanúsítottal esetében alkalmazott alkohol teszt pozitív eredményt mutatott.

A gyanúsítottal szemben halált okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés és segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának, a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt indult eljárás. Bűnössége megállapítása esetén vele szemben akár 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható. A büntetés mértékére és arra figyelemmel, hogy a gyanúsított a bűncselekmény helyszínét elhagyta, fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye, mely miatt a bíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását nem találta célravezetőnek, így a gyanúsított letartóztatását rendelte el 2020. május 15-ig. A végzés nem végleges, a bíróság döntésével szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában