Fegyház

2020.03.05. 12:30

Nehézkesen mozgó emberek az áldozatai

Maradt az első fokon kiszabott hét és fél év fegyházbüntetés.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Miskolci Járásbíróság ítéletét, amely két rendbeli rablás bűntettében mondta ki bűnösnek azt a vádlottat, aki Miskolcon idős, nehézkesen mozgó sértetteket támadott meg.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott 2019. január 21-én Miskolcon a Szentgyörgy utcán követni kezdte a 82 éves sértettet, majd amikor az idős asszony belépett a lépcsőházba, a vádlott utánament, és a földre lökte. A földön fekvő sértettől megpróbálta elvenni a táskáját, azonban a sértett ellenállása miatt csak a pénztárcáját és az abban lévő 14 ezer forintját sikerült megszereznie. Egy másik alkalommal, 2019. február 25-én egy áruház melletti forgalmas útszakaszon állította meg a 71 éves, nehezen mozgó sértettet, akinek figyelmét elterelve kitépte a füléből 7 ezer forint értékű arany fülbevalóját.

A Miskolci Járásbíróság a vádlottat 7 és fél év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntés ellen a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezett.

A másodfokú bíróság szóbeli indokolásában kifejtette: az elsőfokú bíróság által feltárt tényállás helyes, a kiszabott büntetés arányban áll a bűncselekménnyel, ezért nincs helye a büntetés mérséklésének. Az ítélet jogerőre emelkedett, ellene további fellebbezésnek nincs helye.

Kapcsolódó cikkeink:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában