rablás

2020.03.29. 19:00

Autóval menekült el a táskarabló

Az Ózdi Járásbíróság nyomozási bírája március 27-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint március 7-én, Putnokon a nyílt utcán támadt rá egy nőre, hogy megszerezze annak válltáskáját.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Megütötte, majd elragadta

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított a dél körüli órákban figyelt fel az utcán egyedül sétáló nőre és követni kezdte. Amikor a férfi a sértett mögé ért, megütötte a karját és megragadta a vállán található táskát. A nő próbálta ugyan magához szorítani azt, de a férfi egy erőteljes mozdulattal letépte a válláról. A támadás után a férfi azonnal elszaladt a táskával – benne körülbelül 18.000,- forint készpénzzel, egy mobiltelefonnal és a nő írataival – majd egy autóval menekült el a helyszínről.

Elrejtőzne, elszökne

A gyanúsítottal szemben rablás elkövetése miatt indult eljárás, mely cselekmény miatt 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel a bíróság álláspontja szerint a gyanúsított vonatkozásában fokozottan fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Ugyanakkor a férfi személyi körülményeire tekintettel az sem zárható ki, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Mindezek alapján a járásbíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, így április 27-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság végzése ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában