Ítélet

2020.02.08. 16:30

Könnygázzal fékezték meg a rendőrökre támadókat

Nem tetszett nekik, hogy a rendőrök el akarták vinni az erősítőjüket.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Az Encsi Járásbíróság előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a két férfinak a büntetőügyében, akik Encs-Fügödön 2019 októberében a csendháborítás miatt velük szemben intézkedő rendőrökre támadtak.

Rángatták őket

A megállapított tényállás szerint 2019. október 6-án, a késő esti órákban csendháborítás miatt hívták ki a rendőröket egy encs-fügödi lakóházhoz. A helyszínre érkező rendőrök közölték a hangosan szórakozó, italozó társaság tagjaival, hogy a ház tulajdonosával szemben szabálysértési feljelentést tesznek, és lefoglalják a náluk lévő erősítőt. Mivel a társaság tagjai szerették volna megakadályozni, hogy a rendőrök az erősítőt magukkal vigyék, a két vádlott erőszakkal lépett fel a hatóság tagjaival szemben. Egyikük a rendőröket hangosan szidalmazta, és az intézkedő járőr ruháját rángatni kezdte, minek következtében a sértett térdre esett és könnyebb, 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett. Eközben társa szintén a sértetthez lépett, és ruhájánál fogva rángatta őt, valamint becsmérlő szavakat kiabált a járőröknek. A vádlottak csak akkor fejezték be az általuk tanúsított agresszív magatartást, miután könnygázspray-t vetettek be velük szemben.

Beismerték tettüket

A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték a bűncselekmények elkövetését, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A két férfi felelősségét hivatalos személy elleni erőszak és becsületsértés elkövetése miatt állapította meg a bíróság, az elsőrendű vádlottat testi sértés vétségének elkövetése miatt is bűnösnek mondta ki. A fenti cselekményekért az elsőrendű vádlottat 2 és fél év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg társát 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte, hogy a bűncselekmények elkövetését beismerték, és azt, hogy mindkét vádlott kiskorú gyermekeket nevel. Súlyosító körülmény volt, hogy a cselekményeket társtettesként, ittas állapotban követték el.

Nem jogerős

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosítás érdekében fellebbezett, a vádlottak és védőik 3 munkanap gondolkodási időt tartottak fenn. Az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában