Emberölés Szalonnán

2019.11.08. 10:00

Utcabeliek voltak Irénke néni gyilkosai Szalonnán

Nem értik a helyiek, a négy férfi hogyan keveredett egy gyilkossági ügybe.

Tóth Balázs

A szalonnai gyilkosság egyik feltételezett elkövetője tegnap a bíróságon

Fotó: Bujdos Tibor

Megdöbbentek a szalonnaiak a hétfő virradóra történt emberölés miatt. A Nádaspatak utcában egy 85 éves asszony vált gyilkosság áldozatává, a rendőrség előbb három férfit fogott el, majd szerdán délelőtt egy negyediket is, Budapesten.

A kapuban álldogált

Az első három gyanúsított már kedden délelőtt rendőrkézre került. Az őrizetbe vett 27 éves, 18 éves, 53 éves és 43 éves férfiak mind szalonnaiak, hárman ráadásul abban az utcában laknak, ahol a gyilkosság történt.

Az utcában persze napok óta a bűncselekmény a téma, nem is csoda, hiszen a rendőrség még szerdán délelőtt is helyszínelt. A helyiek szerint Irénke néni nagyon rendes volt mindenkihez, s mivel egyedül élt, reggeltől kint állt a kapujában, s megszólította a járókelőket, beszélgetett a szomszédokkal. Hétfőn is az volt a feltűnő, hogy nem áll a kapuban, utoljára vasárnap délután három óra körül látták, délelőtt tízkor pedig még templomba ment.

Gyilkosait jól ismerte, az egyik vele szemközt lakott, a másik pedig körülbelül három házzal feljebb, egy használaton kívüli hordóban élt nyáron, amely korábban öntözésre szolgált. Az utcabeliek szerint ők régebben sógorok voltak, és sorsukat befolyásolta az alkohol, a gyakorlatilag hajléktalan férfi már korábban is italozott, ezért vált el tőle felesége.

Volt, aki nem nézte ki a gyanúsítottakból ezt a tettet, s nem is értették, a két dolgozó fiatalember hogyan került kapcsolatba a két idősebb társával. Egyikük ráadásul nem is utcabeli, ott nem is nagyon látták, s a fővárosban vállalt munkát. Az elbeszélők szerint vasárnap délelőtt el is utazott Budapestre, legalábbis volt jegye a vonatra. Másikuk az utcában élt, helyben vállalt munkát.

Mások szerint az alkohol miatt az ember bármire képes lehet, s bár a legtöbben ilyet nem feltételeztek a gyanúsítottakról, néhányuk kinézett az idősebbekből ilyen súlyos bűncselekményt.

Agresszívvá vált

Az idős asszonyhoz gyakran járt át segíteni szembeszomszédja – kertet ásott, fát vágott, egyéb ház körüli munkákat végzett –, de az is igaz, hogy előfordultak közöttük viták, veszekedések. Amikor pedig a későbbi gyanúsított italozott, akkor agresszívvá vált, csúnyán beszélt az idős asszonnyal, veréssel is fenyegette. Azt nem tudják persze, hogy valójában mi történt a vasárnapról hétfőre virradó éjszakán, hol mentek be a házba – azt hallották, hogy hátul az ablakon, de nyitva volt a bejárati ajtó is –, és mi történt odabent, ez majd később derül ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában