Bántalmazás

2019.11.19. 13:00

Őrizetben az ózdi bántalmazó

A nyomozók Budapesten fogták el azt a 39 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazott ózdi otthonában egy 65 éves nőt, hogy az asszony később belehalt sérüléseibe.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást H. Péter 39 éves, ózdi lakossal szemben.

A gyanúsított 2019. november 13-án a délelőtti órákban megjelent a sértett ózdi otthonában és felszólította, hogy adja át mobiltelefonját. Az asszony ennek nem tett eleget, ekkor a férfi megütötte, majd a telefonnal együtt távozott az ingatlanból.

Ezt követően egy későbbi időpontban a férfi újra visszament a nő lakásához, aki beengedte, majd visszakövetelte telefonját. A kialakult vita hevében a férfi súlyosan bántalmazta az asszonyt, majd magára hagyta az ingatlanban. A sértettet hozzátartozója 2019. november 15-én a délutáni órákban találta meg a lakásban, aki az elszenvedett bántalmazás hatására ekkorra már elhalálozott.

 

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bükk Bevetési Alosztály munkatársaival összehangolt akció során 2019. november 18-án 21 óra után Budapesten elfogták H. Pétert.

A férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését, amelyet követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a terheltet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában