katasztrófavédelem

2019.11.15. 09:00

Dobogós helyezések az országos versenyen

A fővárosi csapat győzelmével zárult november 14-én Balatonföldváron a második országos ügyeleti szakmai verseny.

Dobogós helyezések az országos versenyen

Forrás: baz.katasztrofavedelem.hu

A résztvevők az elmúlt napokban a verseny izgalmai mellett értékes szakmai tapasztalatokkal is gazdagodtak, amelyeket a szolgálatuk során kamatoztathatnak.

A feltételezett szituáció szerint a bejelentő egy éppen lezuhanó, közepes méretű repülőgépet látva tárcsázta a segélyhívó számot. A műveletirányítókhoz rövid idő alatt megérkezett a legfontosabb információkat tartalmazó adatlap, amely alapján a versenycsapatok meghatározták az esemény kezeléséhez szükséges tűzoltóerőket, majd riasztották a beavatkozókat. A műveletirányítók mindemellett természetesen haladéktalanul értesítették a társszerveket, valamint riasztották a repülőgép felkutatásába és a mentésbe bevonható együttműködő szervezeteket.

A feltételezett baleset helyszínére kiérkező tűzoltóegységek visszajelzése alapján egy Fokker F-50-es típusú, külföldi polgári repülőgép zuhant le, a fedélzetén ötvenkét utassal. Az utasok közül többen meghaltak, sokan megsérültek. Ilyen esetben az ügyeleteseknek a szakmai protokoll szerint krízisintervenciós csoportot is a helyszínre kell kérniük. A verseny forgatókönyvének írói még egy csavart is elhelyeztek a történetben. Azzal bonyolították a helyzetet, hogy a beavatkozó egységek a káreset felszámolása során sugárveszélyes anyagot találtak, amelynek a beazonosítása érdekében a katasztrófavédelmi mobil labort is be kellett vetni. A helyzetet az is nehezítette, hogy az esemény kezelése közben két automatikus tűzjelzés is érkezett az ideiglenesen berendezett műveletirányító ügyeletre, mindemellett a versenyzőknek egyéni feladatokat is meg kellett oldaniuk. Egyebek mellett pozíciót határoztak meg GPS-koordináták alapján, veszélyes anyagot azonosítottak be, települési befogadóhelyet jelöltek meg, és a riasztható erőkről is számot adtak az ügyeletesek. Minderre harminc perc állt a csapatok rendelkezésére. A versenyen résztvevő tűzoltók a második napon egy ötven kérdésből álló teszt kitöltésével adtak számot a munkájukat segítő rendszerek ismeretéből és kommunikációs felkészültségükről.

Az eredményhirdetésen részt vett dr. Bérczi László tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője, dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeleti főosztályvezetője, Wéber Antal tű. dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Pungor János r. ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese.

A csapatok munkájának értékelésekor Bérczi László úgy fogalmazott: bár elsőre elképzelhetetlennek tűnt, miként lehet versenyeztetni az ügyeleti szolgálatot ellátó tűzoltókat, mára világosan látszik, hogy tartalmas és izgalmas megméretést sikerült szervezni, amely immár hagyománynak nevezhető. „Minden az első pillanatban dől el. Ha az itt jelen lévő állomány jól dönt, jól irányít és jól támogat, az sikeressé teheti a beavatkozást” – zárta értékelését a tábornok.


Végeredmény:

Egyéni verseny:

Ügyeletvezető kategória:

1. Virág Ferenc tűzoltó alezredes (Fővárosi KI)

2. Halász Zsolt tűzoltó alezredes (Borsod-Abaúj-Zemplén MKI)

3. Szüts Tamás tűzoltó őrnagy (Győr MKI)

Műveletirányító kategória:

1. Béri Róbert tűzoltó törzszászlós (Győr MKI)

2. Kovács Zoltán tűzoltó százados (Tolna MKI)

3. Kiss Róbert tűzoltó főtörzsőrmester (Komárom-Esztergom MKI)

Csapatverseny:

1. Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Véghelyi Róbert tűzoltó alezredes, Virág Ferenc Antal tűzoltó alezredes, Szabó Hajnalka tűzoltó százados, Igaz-Danszky Tamás tűzoltó törzszászlós)

2. Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Gaál Attila tűzoltó alezredes, Hardi Attila tűzoltó törzszászlós, Halgató István tűzoltó főtörzsőrmester, Balassa Milán tűzoltó főtörzsőrmester)

3. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (osztályvezető: Dr. Szabó Péter tűzoltó alezredes, Halász Zsolt tűzoltó alezredes, Panyi József tűzoltó százados, Varga György tűzoltó törzszászlós)

Különdíjak:

Az első helyezettek három éjszakát tölthetnek el a balatonföldvári Hotel Jogarban. A második helyezést elért versenyzők a szegedi Mátrix CBS Kft. különdíját vehették át, míg a harmadik helyezetteknek a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület ajánlott fel elismerést. Az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztályának ajándékát a dobogós csapatok tagjai vehették át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában