Kék hírek

2019.08.31. 12:30

Két román sofőr, négy és fél tonna túlsúly

A rendőrök az M3-as autópályán vonták intézkedés alá azt a két román sofőrt, akik az általuk vezetett járműszerelvényekkel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedtek.

Forrás: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai 2019. augusztus 30-án 16 órakor, majd 17 órakor, az M3-as autópályán, a Geleji pihenőhelynél egy-egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek. A gépjárműveken egy, míg az utánfutóikon két személygépkocsi volt a rakomány. A sofőrök által vezetett szerelvények súlya a megengedett legnagyobb össztömeget egyik esetben több mint másfél tonnával, míg a másik esetben több mint három tonnával haladta meg.

A tetten ért sofőröket a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőket három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

… hogy mindenki hazaérjen!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában