elcsípett horgász

2019.07.09. 20:30

Szabálytalan horgászt fogtak a Sajón

A méret- és a darabszám-korlátozást is megsértette a Sajón elcsípett halász.

Illusztráció

Fotó: Vajda János

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) egy, méreten aluli szürkeharcsákat megtartó halászt ért tetten július elején, a Sajó térségében. A kifogott, majd jogosulatlanul megtartott halakat szerencsére élő állapotban sikerült visszajuttatni a vízbe.

Július első hetében, a Sajó folyó partján vontak ellenőrzés alá egy halászati tevékenységet folytató személyt az állami halőrök. Noha az érintett rendelkezett állami halászjeggyel és területi engedéllyel, jogsértést követett el, amikor kifogott és meg is tartott öt darab méreten aluli szürkeharcsát.

A szürkeharcsa kifogható legkisebb mérete legalább 60 cm, ezzel szemben a halász által kiemelt legkisebb hal mindössze 20 cm-es volt és a legnagyobb példány mérete sem haladta meg a 35-cm-t. A szürkeharcsa naponta kifogható darabszám-korlátozással is védett (3 db/nap), ezért a halásznak mind a méretre, mind pedig a darabszámra vonatkozó korlátozás megsértése miatt felelnie kell.

Az ügyben a Nébih közigazgatási eljárást indított. Az ellenőrök gyors és hatékony intézkedésének köszönhetően, a halakat élő állapotban sikerült visszaengedni a vízbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában