Rendőrségi hír

2019.06.04. 17:00

Kombájn vágóasztal az utánfutón: jogsibevonást ért a próbálkozás

Hiányzott a vezetésre jogosító kategóriája és a járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömegét is semmibe vette az a román sofőr, aki az M3-as autópályán közlekedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai június 4-én 7 óra 45 perckor, az M3-as autópályán, a Hejőkeresztúri pihenő előtt egy román személyautó vezetőjével szemben intézkedtek. A gépkocsi egy utánfutót vontatott, amelynek a rakománya egy kombájn vágóasztala volt. A román sofőr érvényes B+E vezetésre jogosító kategóriával nem rendelkezett, valamint megengedett legnagyobb össztömeget több mint ötszáz kilogrammal meghaladta az általa vezetett szerelvény súlya.

A tettenért sofőrt a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában