Helyi gazdaság

2025.05.15. 02:30

Magyarország a dolgozók száma alapján Európa élmezőnyéhez tartozik

Magyarországon 2010-hez képest a regiszterben szereplők száma több mint 400 ezerrel csökkent.

Magyarország a dolgozók száma alapján Európa élmezőnyéhez tartozik

Fotó: Németh András Péter / Mediaworks

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 232 504 álláskeresőt regisztráltak az év harmadik hónapjában, ami az előző év azonos időszakához képest közel 4 ezres, 2010-hez viszonyítva pedig több mint 400 ezer főnyi csökkenés – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy a rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma március hónapban, mint idén. 

Elmondta, hogy Magyarország a foglalkoztatottsági adatok alapján Európa élmezőnyéhez tartozik. 2010-hez képest ma már 1 millióval többen, közel 4,7 millióan dolgoznak hazánkban, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt. 

A kormány célja, hogy aki akar és tud, az dolgozhasson, ezt a célt szolgálja a 30 év alatti álláskereső és inaktív fiatalokat támogató Ifjúsági Garancia Plusz program, illetve a 30 év felettieket segítő – szintén uniós finanszírozású – program is

 – mondta. A projektek keretében az álláskeresők bértámogatásban, lakhatási és utazási térítésekben részesülhetnek.

A politikus ismertette, hogy a programok segítségével már több mint 34 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie. A kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelésére 4,1 milliárd forintból indított új támogatási programot. 

A KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0 programmal közel 1700 fő elhelyezkedését segítheti a kormány, ezáltal érdemben hozzájárulva a magas foglalkoztatottsági szint megőrzéséhez. 

A cégek digitális infrastruktúrájának fejlesztésére 2 milliárd forintból indult új munkaerőpiaci program, amelynek segítségével növekedhet a hazai kkv-k versenyképessége, piaci részesedése, munkavállalóik képzettségi szintje, valamint új munkavállalók felvétele is megvalósulhat. Mindezeken túlmutatóan március végén elindult a Közfoglalkoztatásból versenyszférába program is, amely elhelyezkedési juttatás segítségével támogatja a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes közfoglalkoztatottak versenypiaci elhelyezkedését.

(forrás: vg.hu)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!