Agora

2023.03.17. 15:01

Átadták az újonnan nyílt Péteri Piacot - Fotókkal, videókkal

A termelők és a település közösségének támogatása érdekében épült meg Sajószentpéter piaca.

Detzky Anna

A termelők és a település közösségének támogatása érdekében épült meg Sajószentpéter piaca. Pénteken avatták

Fotó: Ádám János

A Területi Operatív Programon (TOP) belül 350 millió forint pályázati támogatásból valósult meg a beruházás, 2020-tól induló projekt részeként. Az elkészült Péteri Piac épületét március 17-én, pénteken délelőtt adták át. Az emeleti folyosón meg lehetett tekinteni a piac korábbi és a jelenlegi állapotáról készített tablókat. A szalagot dr. Guláné Bacsó Krisztina, Sajószentpéter jegyzője, Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke és Demeter Zoltán a térség országgyűlési képviselője vágta át. Táncos műsorral közreműködtek: a Gyöngyszem Mazsorett Csoport, a Sajószentpéteri Központi Napköziotthonos Óvoda és a Semmelweis Utcai Tagóvoda óvodásai.

Helyi igényekre válasz

„A piac története a polgármester úr számára azzal kezdődött, amikor 17 évvel ezelőtt 2006-ban polgármesterként azzal szembesült, hogy a helyi és környékbeli termelők a Kossuth úti társasház előtt, az árkádok alatt, a földről árulták termékeiket. A következő állomás az volt, amikor a jelenlegi piac területének tulajdonosa térítésmentesen biztosította a város részére ezt a helyet és az itt kihelyezett fedett asztalokon folyt tovább az árusítás” – sorolta dr. Guláné Bacsó Krisztina, Sajószentpéter jegyzője, aki dr. Faragó Pétert annak betegsége miatt helyettesítette. „Majd 2019-ben benyújtottuk azt a pályázatot, amelynek eredményeként ma átadhatjuk a sajószentpéterieknek a piac modern épületét. A pályázat benyújtásához szükséges koncepciótervet Papp László építész tervező, a PL Építész Stúdió alapítója készítette el. Azonban betegsége és váratlan halála miatt a munkát az általa készített koncepció alapján már Elek Attila építész tervező és kollégái folytatták az engedélyezési és kivitelezési dokumentáció elkészítésével. Az igényes kivitelezés 2021. decemberében indult meg és egy évig tartott a JD Bau 2014 Kft. vezetésével. Március 8-án az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság munkatársai ellenőrizték a projektet és a helyszíni bejárás során pozitívan nyilatkoztak a látottakról. A piac üzemeltetője a helyi képviselő-testület döntése szerint a Sajószentpéteri Városgondnokság.”

Fontos találkozási pont

A piac fontos közösségi tér is, ahol az emberek találkozhatnak egymással.

„Ha valaki meghallja azt a szót, hogy piac, először biztosan az jut az eszébe, hogy ez az a hely, ahol meg lehet venni nagyon finom dolgokat. Aztán az is eszébe jut, hogy ez a hely, ahol jókat lehet beszélgetni az árusokkal, a helyi termelőkkel, akiknek többségét név szerint ismeri a piacra járó ember. Itt tudjuk meg kivel, mi történt a városban, melyek a város fontos ügyei” – mondta Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke. „Talán ez az egyik oka, hogy egy település már az ókortól kezdve elképzelhetetlen volt piac nélkül. Az ókori Görögországban úgy hívták a piacteret, hogy Agora. Ez volt a görög városok központi tere. Ugyanez volt a rómaiak esetében a Forum, amelynek lehíresebb darabja a Forum Romanum az ókori Róma fő köztere, amely a kereskedelmi és politikai világ érintkező helyének számított. Egy modern piac segít megtartani a munkahelyeket. A helyiek a helyi termelőtől veszik az árut és ezzel a helyi gazdálkodót támogatják. Ugyanígy fontos, hogy a települések fejlődését a magyar kormánnyal együtt a vármegye önkormányzata is segítse és támogassa. Mi ezt tettük a Területi Operatív Programon (TOP) keresztül. A települések az előző fejlesztési időszakban 2014 és 2020 között 6,4 milliárd forintot fordíthattak gazdaságfejlesztési céljaik megvalósítására. A jelenlegi 2027-ig tartó fejlesztési időszakban a vármegyében erre a tevékenységre 7,3 milliárd forint áll a rendelkezésre a TOP pluszban.”

Ideális helyszínen

A piac építése egész Sajószentpéter fejlődéséhez hozzájárul, hiszen a környező városrész is megújul.

„Ez a nap nagyon jelentős esemény a település életében, amikor egy új épületet avatunk és átadjuk a Péteri Piacot. A pályázatot az irányító hatóság 2020-ban 350 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette A pályázat elsődleges célja a helyi termékek piacra segítése volt, de ugyanakkor fontos szempont volt az is, hogy igényes épület szülessen, hiszen központi helyen vagyunk. Ez egy ideális, könnyen megközelíthető helyszín itt a 26-os főút mellett” – hívta fel a figyelmet Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője. „Nemcsak a sajószentpéteri árusok lehetnek itt, hanem a Pitypalatty-völgyiek is. A pályázati támogatásból négy üzlethelyiséget alakítottak ki, amelyek közül háromnak már bérlője is van. Továbbá három raktárhelyiség, gombavizsgáló, külső elárusító helyek, 24 gépkocsinak parkolóhely, biciklitároló, elektromos töltőállomás és a létesítmény működtetéséhez szükséges infrastruktúra is rendelkezésre áll. Megújult az épület előtt a buszmegálló, az igényes környezet kialakításához pedig hozzájárult a növénytelepítés és fásítás. Megvalósult az épület akadálymentesítése és biztonsági kamerarendszer épült ki. Az ökormányzat saját forrásból felújította a Kossuth út és Thököly utcai kereszteződést, ahol új jelzőlámpa segíti a városlakók kihajtását. Megtörtént a Thököly utca piachoz vezető területének felújítása is. Sajószentpéter közel 2 milliárd forint összeget nyert el városfejlesztésre. 400 millió forintból a szomszédos városrész – Bercsényi tér, Semmelweis utca, Kossuth utca környéke – is meg fog újulni, közösségi térré, modern, zöldebb városközponttá alakul.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!